Nagy-nagy üresség van bennem,
Ő volt az utolsó,akire az életem tettem.
Ő volt az,akiben utoljára bíztam,
Akinek akár az összes titkom megsúgtam.
De Ő nem akarta...
Sok-sok pillanatig játszottam a gondolattal,
Vele boldog lehetek,nem fondorlattal!
Sok-sok pillanatig álmodoztam Róla,
S az álmaim most semmivé foszlottak.
Mert Ő ezt akarta.
Ürességet érzek és semmi mást,
Sem haragot,sem reményt,sem üres látomást.
Csak nagy űrt mindenhol,
S körülöttem csend honol.
Mert Ő nem akart engem.
Nem félek a holnaptól csak ülök csendben,
Nézek magam elé,mintha minden rendben menne.
Annyit érzek,hogy meghalt egy részem,
Az idő hül,s a Balaton is befagy egészen.
Mert Ő így akarta.
S ha lenne még egy szavam utoljára,
A szememmel beszélnék,nem a számmal.
S elmondaná az egész lényem,
Hogy szenvedek és várok valamire.
De Ő nem akarja.
s még egyszer megfogná a kezem,
Talán megcsillanna még a szemem.
S tán megszorytanám a kinyújtott kezét,
S akkor mi ketten boldogok lehetnénk.
De Ő nem akarja.