A sivatag közepén jégbe fagyva állok,
Nem vesz észre senki,valakire mégis várok.
Mindenki elmegy fagyott szívem mellett,
Senki sincs,aki rám 1 pillantást is vetne.
Kívülálloként nézem a zajos világot,
A jó és a rossz harca,szerelmek és barátok,
az engem körülvevő világ most oly idegen,
Hiába keresem,nem találom régi szerepem.
A helyemen ma üres lyuk tátong,
Csak 1 embernek tűnt fel,hogy nem lát ott.
A többiek csak lassan elsiklanak felettem,
De Ő ki barát volt soha nem tenné ezt meg.
Ő is csak hiányomat vette észre,
A bennem lévő fájdalmat soha nem értette,
Hisz' hogyan értené azt,amit nem érez,
Mert neki megadatott a boldog,gondtalan élet.
Búcsúzom lassan,nincs erőm írni,
Nincs már bennem érzés,nem tudok sírni.
Lassan elmerülök saját lelkemben,
Hátha évek múlva felolvadok egyszer.