Régóta nem írtam,nem fogyott a tinta,
Nem jött az ihlet,csak sokadik szóra.
Hogy mi bírt rá mégis erre az útra?
Tán valami új,kétségbeejtő óra.
Mit is érzek most?Leírni nehéz,
A tükörben rám egy idegen néz.
Az,amit vártam nem következett el,
De soha nem adom fel titkos reményemet.
Mire is vágyom?Egy biztos pontra.
Arra az emberre,aki régen voltam.
Mert az árnyék,mely visszanéz rám.
Nem Én vagyok,az valaki más.
Kihalt ösvények,melyekre lépni kénytelen vagyok,
Ez az az út,melyen egyedül maradok.
Nem zavar a tudat,régi ismerős,
Ez a hely,melyre sokan mondják,egy fertő!
Megjártam a magam poklát,melyre a belépés ingyenes,
Kívánom,legalább Neki legyen jó élete!
A távolság,mely köztünk mérföldekre rúg,
Elfogadtam már,vele nem járható az út.
De tán látom a pislákoló fényt,
Azt, ami ott van az alagút végén.
Nem félek már,sok-sok arcot látok,
S tudom:ők azok,az igaz barátok.