Péntek van már,itt a hétvége,
Azt hiszem örülök,
De nem tudom,mit is érzek,
Összekuporodva aszékbe ülök.
Játszódnak a képek,pereg a film,
Sok néző olyan értetlen.
Kérdik:mért hagyta,hogy igy legyen?
Nem értik a főhős miért is állt félre,
Mért nem küzdött,mikor nem volt értelme.
Lenézően ülnek és elítélik azt,
Hogy van aki elengedi,kit szeret ha ő szabad.
Pereg az életem filmje a könnyeimmel együtt,
Értetlenül nézem,mennyire egyedül,
Kétségbeesett voltam,rossz fele mentem,
Így kötöttem ki számos ember mellettt.
Ez a korszak lezárult,látok egy fiút,
Én őt nagyon-nagyon szeretem,
De a sok rosszból már tanultam,nincs már kiút,
Vissza-vissza nézve elmegyek.
És otthagytam őt is,engedtem,legyen boldog!
Nem búcsúztam,leléptem a színről,
Csak én tudom,milyen okból.
Így volt a szebb azt hiszem,végül!
És Ő nem keresett többé...