Nem tudom mi ez az érzés,mi nyugodni nem hagy,

Éjjel,ha felkelek mindig arconcsap.

Mi az a félelmetes,megnyugtató új,

Mely mindig csak őfelé húz?

 

Miért pont én és miért rossz időben,

Lehet-e esélyem oltalmat remélve?

Mit tegyek,ha nem mehet tovább,

Ha nem tudok már halmozni hibára hibát.

 

De mégis jár a kerék,forog az agyamban,

Az álom elkerül,vagy mindig csak ugyanaz.

Sablon ez az élet,s csak színfoltra vágyunk,

Van-e olyan ,hogy igaz a párunk?

 

Mit tegyen a nő,ha félelme nagyobb,mint a bátorság,

Ha a múltban turkálni,hitegetni nem vágy.

Ha élete,s mindene egy kötélen lebeg.

S boldognak lenni-úgy érzi- neki nem lehet?

 

Mindenkinek van egy sorsa,végigmegy,ha akar,ha nem,

Van,ki könnyen él,elégedett,s van,ki  szenved.

Minden a kockán múlik, melyet feldob az élet,

S mikor leesik sajnos már nincs mit remélned.

Azt hiszem,hogy én arra vagyok itélve,

Járhatom utamat jobbat remélve.

De eddig még sohasem kaptam,

Nem is tudom Tőled mit is akartam.

Nem tehetem másként,mivel mindig visszanézek,

Mikor elmész a metróval,neked csak jót remélek.

Keresek tovább,hátha egyszer jó helyen leszek,

S ha nem,mit tehetek?Élem sivár életem.

Oldal: Töprengés
Költemények mindenkinek :) - © 2008 - 2024 - verseloske.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat